művészeink   múlt   céljaink   közhasznúsági jelentés (pdf, 2m)   kapcsolat 

Az Alapítvány tartós közérdekű céljai és az ezek megvalósítása érdekében kifejtett tevékenysége

A.) Az Alapítvány tartós közérdekű célja

Az Európa-Műhely kortárs művészeti alapítvány azért jött létre, hogy lehetővé tegye a minőségi
és emberközeli művészet ismételt térnyerését, azaz hogy a képzőművészet olyan súlyt
kapjon mindennapjainkban, mint amit az megérdemel. Az Alapítvány azt szeretné előmozdítani,
hogy ne az érdekcsoportok, ne a megmerevedett irányzatok diktálják az iramot, hanem
kizárólag a minőség. Az egymástól elszigetelt kortárs alkotók és művészetszerető emberek
közt szeretnénk hidat verni.

Munkánkban különös figyelmet kívánunk szentelni a fiatal alkotók támogatásának, akik
különösen nehéz helyzetben vannak, hisz ma Magyarországon kiterjedt támogatói és
ismerettségi kör nélkül művészeti tevékenységből megélni nem lehet. Szeretnénk, ha
a fiatal, tehetséges művészek kreatív energiáit nem a mindennapos megélhetésért vívott harc
vagy az önmenedzselés őrölné fel, hanem ezt valóban alkotásra, kultúránk építésére fordíthatnák.

Azt szeretnénk, ha a művészet eljuthatna a fiatalokhoz és az idősekhez egyaránt, a kevésbé
tehetősekhez, a hátrányos helyzetűekhez, a rossz helyre születettekhez is. Így a művészet nem
a művészeti elithez szóló értehetetlen csemege lenne többé, hanem mindennapjaink része. Az
értékekhez, a tartalmas élethez mindenkinek joga van, jogunk van a művészethez is. Nem jól
hangzó szólamokat akarunk ismételgetni, hanem cselekedni kívánunk, annak érdekében, hogy
visszaadjuk a kortárs művészet becsületét és szerepét a mai társadalomban. Mindennapjaink
részévé azonban a művészetet nem úgy akarjuk tenni, hogy a kommersz vonulatokat támogatjuk,
hanem mindent megteszünk azért, hogy a közönség közelebb kerüljön az igazán minőségi
művekhez. Ennek részeként célunk, hogy a közép-európai és kiemelten a magyar művészet
eljuthasson más európai nemzetekhez is és végre bekerüljön a művészeti kánonba, ahonnan
régóta érdemtelenül kiszorult, végre ismert és keresett legyen.

Számunkra mindig az emberek és az időtől független szellemi értékek a legfontosabbak. Nem
a múlton merengünk, nem a jövőről ábrándozunk, most szeretnénk letenni azt, amivel a világ
jobbá tételéhez tudunk hozzájárulni.


B.) Az Alapítvány tartós közérdekű célját az alábbi konkrét tevékenységekkel valósítja meg

Az Alapítvány céljait elsősorban a kortárs művészetet publicitásának növelésével szeretné elérni.
Ezt a művészek internetes megjelenésével, kiadványok megjelentetésével valósítaná meg.
Ezen túl kiállítások és médiamegjelenés szervezésével is újabb megjelenési lehetőségeket tenne
lehetővé a művészek számára. A publicitás növelése mellett segítené a művészeket
olyan fórumokkal, intézményekkel és cégekkel való kapcsolatfelvételben, akik támogatni
tudják munkájukat illetve lehetővé teszik nekik a műpártolókhoz való eljutást. Célunk támogatni
azt is, hogy magyar, elsősorban fiatal művészek külföldön is tudják magukat tovább képezni,
részt tudjanak venni nemzetközi vásárokon és más művészeti megmérettetéseken.