művészeink   múlt   céljaink   közhasznúsági jelentés (pdf, 2m)   kapcsolat 

2008-as évi tevékenységünk
Alapítványunk 2008-as éve sikeres volt. Habár máshonnan várt támogatásaink elmaradtak,
terveinket átalakítva az NCA támogatásának és önkénteseink aktivitásának köszönhetően tudtunk
tenni a Közép-magyarországi Régió kulturális fejlődéséért.

Önkéntesek bevonása
Terveinknek megfelelően 20 önkéntes segítette munkánk (elsősorban a Közép-magyarországi
régióban, többen évek óta), akik akár hétvégén vagy este is részt vettek adatbázisaink feltöltésében,
művészeink segítésében. A kiállításokat önkéntes munkával valósítottuk meg a tervezéstől a
cateringig.

Alkotók támogatása
Alkotóinkat anyagi juttatások helyett szakmailag támogattuk. Összejöveteleket szerveztünk,
ahol a művészek megbeszélhették szakmai elképzeléseiket, találkozhattak művészetkedvelőkkel.
Művészeink számára művészet menedzsmenti tanácsadást nyújtunk. Szakmai fóriumainkon vidéki
művészek is bekapcsolódtak a párbeszédbe, hogy a hazai képzőművészeti életnek aktív részesei
legyenek. Művészeinknek lehetővé tettük, hogy támogatókkal kapcsolatot építsenek, akik pénzügyileg
és anyagi eszközökkel is tudták segíteni munkájukat.

A kortárs művészet népszerűsítése
Szűkös anyagi helyzetünk és a nehéz gazdasági helyzet (szponzorok elmaradása) nem tette ehetővé
kiadványok publikálását, azonban más csatornákon keresztül továbbra is népszerűsítjük a kortárs
művészet alkotásait. Webes adatbázisunk feltöltésébe, népszerűsítésébe több önkéntest vontunk be.
Megjelentünk olyan fórumokon is, ahol eddig nem terveztük jelenlétünket: www.youtube.com,
www.wikipedia.org, www.twitter.com, blog.hu. Kortárs képzőművészettel kapcsolatos
anyagokat, érdekességeket töltöttünk fel. Elkezdtünk egy kisebb könyvtárat építeni,
amely kortárs alkotók munkáját mutatja be.

Kiállítások szervezése
Vállalásainkat meghaladó módon közel 30 kiállítást szerveztünk a Café Vianban, irodaházakban,
illetve önkénteseink révén részt vettünk az Artitude Galéria nonprofit kiállító tevékenységeiben.
A nagy elismertségnek örvendő Varga-Amár László munkáit is így mutattuk be. Aktívan együtt
működtünk a Cseh Centrummal. Nyitott műterem projektünk keretében a művészet iránt érdeklődők
bepillanthattak az alkotás folyamatába.Kiállításainkon túl ingyenes vetítéseket, iparművészeti bemutatókat,
koncerteket is szerveztünk. Rendezvényeinket a Bodri Pincészet támogatta.

Adatbázis fejlesztése
A arteon.huanyaga 2000 munkával és 100 új alkotóval bővült,
ezzel hazánk egyik legnagyobb nonprofit művészeti közösségi portáljává vált, amely hátrányos
helyzetű művészeket is bemutat (roma, nevelőotthonban nevelkedett stb.). A www.artitude.hu

bővítésében is részt vettünk, ahol a képanyag 50%-kal nőtt. Mind a két oldalon rendszeresen helyeztünk el
művészek munkáját könnyítő anyagokat.

A jövő generációjának megnyerése
Egyetemisták számára szakmai gyakorlati helyet biztosítottunk az Artitude Galéria keretei közt.
Varga-Amár László művészettanár gimnazista diákjai aktívan is bekapcsolódtak az Alapítvány életébe.


2007-es évi tevékenységünk
Az Európa Műhely Alapítvány munkáját elsősorban civilek közreműködésével végezte, hogy szűkös
anyagi lehetőségei ellenére közhasznú küldetését betölthesse. Az Alapítvány munkájában
megközelítőleg 10-15 ember vett részt rendszeresen, köztük többen szakterületüknek
(marketing, rendezvényszervezés, internetes jelenlét, művészeti menedzsment stb.) kiemelkedő
képviselői. Az Alapítvány közel 300 művésszel ápolr közvetlen kapcsolatokat. Alapítványunknak
jelenleg sincs önálló helysége, amelyet közhasznú küldetésének előmozdítására használhatna,
ezért a tevékenységéhez szükséges tereket a vele együttműködő önkéntesek ingyenesen bocsátják
a rendelkezésére.

Kortárs Festészeti díj, az alkotók támogatására
Az Alapítvány 2007-ben első ízben hirdette meg kortárs festészeti díját a Café Vian és az
Artitude.hu Kft. támogatásával. A festészeti díjra mintegy 80 alkotó jelentkezett, akik közül
két fordulóban választották ki a szakmai zsüri (Bordács Andrea esztéta; Molnár Kálmán MKE
egyetemi tanár, Grafika Tanszék tanszékvezető; Nagy Andrea festőművész, Kuratóriumi elnök)
tagjai a nyertes Bóna Ottót. Az pályázat első fordulójában portfolió, szakmai önéletrajz és
részletes munkaterv alapján jelölték ki a 13 legjobb alkotót, akik közül munkáik személyes
bemutatása után választottak. Az első helyezett 500 ezer forintos jutalma különösen nagy
összegnek számít, ha összehasonlítjuk a műfajban legrangosabbnak számító Strabag díj 1 millió
forintos összegével.

A díjazott Bóna Ottó munkásságnak a pénzjutalom jelentős lendületet adott, azóta is aktívan
dolgozik, új munkáit 2009 tavaszán mutatta be a nagyközönségnek és a bíráló bizottság
tagjainak önálló kiállítás keretében. A döntő 5 legjobb alkotójának az Alapítvány egyedi
kiállítási lehetőséget biztosított, míg az összes döntős résztvevő az Alapítvány átadásának
gáláján mutatta be a műveit.

Kiállítás szervezés
Az Alapítvány a 2007-es évben közel 20 kiállítást szervezett három olyan helyszínen (Hilton
Budapest WestEnd, Café Vian, Petit Café Vian), ahol sok ember jelenik meg, így olyanokhoz is
eljuthat a kortárs művészet, akik önmaguktól nem vennék a fáradtságot, hogy tájékozódjanak.

A művészet népszerűsítése - művészeti akciók
2007 augusztusában az Alapítvány az Almássy Téri Szabadidő Központtal együtt művészeti
megmozdulást szervezett, melynek keretében az Alapítvány vonzáskörébe tartozó kiemelkedő
alkotók és a velük együttműködő más képzőművészek (összesen 20 fő) kifestették kortárs
műalkotásokkal a szabadidőközpontot. Ezzel egy igen nagy látogatottsággal bíró kulturális
központot vontak be még aktívabban a kortárs képzőművészet vérkeringésébe, valamint felhívták
a figyelmet a kortárs képzőművészet aktív, lüktető voltára. Az esemény pozitív vízhangot
váltott ki. Több neves napilap, televíziós műsor számolt be róla.

Szakmai tanácsadás, és érdekképviselet az alkotók számára
Az Alapítvány önkéntes közreműködői a 2007-es év során ingyenes tanácsadást és szakmai
érdekképviseletet biztosítottak a velük kapcsolatban álló művészeknek. Elősegítették
megjelenésüket internetes portálokon (www.artitude.hu, www.arteon.hu), tanácsot adtak
nekik saját weboldalaik fejlesztésében, illetve munkáik értékesítésében.

Nemzetközi kapcsolatok
Már ekkor is igen jó és közeli kapcsolatot ápolunk a Cseh Centrummal (több közös megmozdulás
szervezésén dolgozunk), és továbbfejlesztettük németországi művészeti kapcsolatainkat is,
melyeket a Kuratórium elnöke épített ki hosszabb 2006-os németországi tartózkodása során.
Hazai művészeti centrumokkal is kapcsolatban állunk. A Szolnoki Művészteleppel van elmélyült
és kölcsönös együttműködésünk, melyeket a későbbiekben is kamatoztatni kívánunk.

Válogatott írások az internetről, amelyek 2007-es tevékenységünket mutatják be:

Festészeti díj
http://www.nol.hu/cikk/470702/
http://www.fidelio.hu/hir_k.asp?id=12461
http://www.antropos.hu/cikk.php?id=1816
http://www.summa-artium.hu/?w=100&lg=hu

Almássy téri festés
http://www.nol.hu/cikk/458869/
http://almassy.freeblog.hu/
http://www.educafe.hu/index.php?cikk=7904
http://www.magicafe.hu/news.php?nid=770
http://day.hu/esemenyek/1887
http://www.fotomedia.hu/index.php?hir=5408
http://www.kaleidoskop.hu/content/view/2301/39/
http://www.erikanet.hu/oldal.php?menupont_id=6631&cikk_id=13230
http://zartkor.hu/c1392/hazvaltozas-az-almassyn
http://www.edupress.hu/index.php?at=egycikk&HirID=16995
http://day.hu/esemenyek/1895
http://www.zene.hu/programok/reszletek.php?id=18340
http://www.sunsetcafe.hu/?p=443